Mostanában bárhol járok, és bármit látok, mindig az motoszkál a fejemben, hogyan tudnám a látottakat, hallottakat hasznosítani a stresszoldásban. Az elmúlt éveben nagyon sok hasznos és érdekes ötletet láttam, hallottam, tanultam, olvastam, próbáltam…

Több mint 20 évet az üzleti élet egyik nagyon gyorsan változó és igen bonyolult és hatalmas stressz okozó területén: könyvvizsgálóként, könyvelőként dolgoztam. Nagyon nehéz volt folyamatosan és gyorsan követni a változásokat és hiba nélkül dolgozni. Nem kis kihívás volt az is, hogy szem előtt kellett tartani mind az Ügyfelek érdekeit, mind a hatóságok egyre erőteljesebb fenyegetettséget keltő, néha be sem tartható, nem értelmezhető kívánalmait. Na, itt aztán a stressz nagyon gyorsan ki tudott fejlődni… Este azon kaptam magam, hogy gondolkozom, vajon mindent helyesen csináltam-e, mindent megtettem-e amit épp aznap kellett, nem felejtettem-e el valamilyen határidőt. Ezek után természetesen sikeresen búcsút mondhattam az éjszaki pihenésnek. Reggel úgy ébredtem, mintha le sem feküdtem volna aludni. A kedvenc hobbimra, az épp aktuális természetgyógyászattal foglalkozó szakkönyvre, persze se időm, se energiám sem maradt.

Állandóan feszült, türelmetlen, ingerült és fáradt voltam. Fájt a nyakam, alig tudtam hátrafordítani a fejem. A gyomrom sokszor összeszorult és vagy étvágytalan voltam, vagy állandó éhséget éreztem. És így volt évekig, mivel nem volt rettentő és a munka meg a gyerekek mellett nem volt időm magammal foglalkozni. Aztán 7 éve a munkával legzsúfoltabb hónapban ülőideg gyulladást kaptam, és kiderült, hogy kezdődő gerinc sérvem is van. Nagyon szörnyű hónapot töltöttem fájdalomcsillapítók és az ágy fogságában, aztán egy cikk hatására elkezdtem jógázni, masszázsra jártam és megtanultam relaxálni. Egyre csökkent a fájdalom, a természetes módszerek meghozták a hatásukat. Eddig is sokat olvastam a természetes gyógymódokról és a gyermekeimnél, nagy sikerrel alkalmaztam is, de ezek után még inkább belevetettem magam a témába. Ügyfeleim a számlák és az utalandók listája mellé kaptak egészségügyi tanácsokat is, ha volt valami problémájuk, és sokszor volt… Én egyre jobban éreztem magam a bőrömben, de igazából akkor, amikor este nem a számokkal, hanem a természetgyógyászat csodálatos világával foglalkozhattam.

Az ügyfeleim, akik cégvezetők voltak, nagyon sokszor szenvedtek, (akár csak én) a sok stresszes feladat közepette. Sokat beszélgettünk, és az üzleti ügyeken kívül a stressz egészségügyi hatásairól is, és a lehetséges megoldásokról. Nagy tapasztalatot szereztem a tőlük kapott sok információból és a tanácsaimat megfogadók visszajelzéseiből. Örömmel tapasztaltam, hogy működnek a javaslataim, persze csak azoknál, akik nem voltak rest tenni magukért.

Aztán lassan két éve rájöttem, itt az idő, hogy hamarosan elindítsam életem új fejezetét amikor is az ügyfelek maradnak, csak én nem könyvvizsgálójuk, könyvelőjük, hanem a stressz mentoruk leszek. Sokéves kutakodásom alapján már nagyon világosan tudtam, melyek azok az ismeretanyagok, kezelések, amik speciálisan a stressz okozta panaszokat kezelik, személyre szabottan, gyógyszer mentesen. Belevágtam, megkerestem a legjobb iskolákat és oktatókat, és azóta is folyamatosan gyűjtöm a tudást és a tapasztalatokat, hogy a legszélesebb spektrumú és legnagyobb hatásfokú kezeléseket és stresszoldó tudnivalókat, tanfolyamokat tudjam átnyújtani a hozzám fordulóknak.

Szilvia Bekecs
Szilvia Bekecs

Bekecs Szilvia, természetgyógyász, Bowen® alkalmazó 

A szívem mélyén mindig arra vágytam, hogy az egészséggel foglalkozzak. Először magammal kezdtem, már vagy 20 éve. Megreformáltam a táplálkozásomat és a mindennapjaim részévé tettem a mozgást, a jógát. Jártam masszázsra, gyógytornára és kineziológushoz, és megtanultam meditálni. Ma már 7 éve természetgyógyász vagyok és folyamatosan tanulok, csakis a legjobbaktól. Ezt a tudást és tapasztalatot adom át a kezelések közben és az online tanfolyamokon is.